Boldogan szökdécselve léptem be a házba. Miriam egyből
levágta, hogy volt valami. Úgy döntöttem egyelőre nem árulok el neki
részleteket, majd ha kicsit komolyabbra fordul a dolog. Felmentem a szobámba
álmodozóan rá huppantam az ágyra. Miriam persze követett és nekem dobott egy
párnát, hogy mondjam el már mi volt.
- Rendben
elmondom mi volt.
Boldogan nézett rám.
-Na elmentünk sétálni, fagyizni megkérdeztem, hogy honnan
tudja, hogy melyik suliba járok és, hogy hogyan csempészte bele a számát a
telefonomba….
-Na és hogyan és honnan tudta?- nézett rám kérdőn
-Azt mondta csak a különleges Directionerek iskolájának a címét
deríti ki. És eddig csak én voltam azt mondta. És azt mondta király ezért
tudta.
- Ebből lesz valami.- viccesen párnát nekem dobva mondta.
Majd elmentem tusolni. Miriam meg a kedvenc sorozatát a
Shake It Up-ot nézte. Közben hallom, hogy valaki csönget, de nem tudtam lemenni
mivel nem volt rajtam senki ezért kiáltottam:
- Anya, Apa valaki csengetett.
- Megyünk kicsim.- felelték
Kész voltam és kimentem. Anya apa bent a szobámba az ágyon
ülve egy nagy csokor virággal vártak.
- Hát ez meg mi? –kérdeztem
- A virág futár azt mondta, hogy neked hozták?
- Nem tévesztette el a házszámot?- kérdeztem viccesen
- Nem mi is megkérdeztük
- Van rajta név?
Oda mentem és kivettem anyum kezéből a csokrot. Ez állt
rajta: Holnap 13:40-re gyere a parkba. Feladó nem is volt.
- Kicsim ki a te titkos hódolód?- kérdezte anya
- Senki, senki-feleltem
Apum egy kicsit mérgesen nézett mivel mégis én vagyok az ő
kicsi lánya.
Miriam is bejött a szobába. És mondta:
- Ezt biztosan Zayn küldte.
- Nem dehogy, hisz azt sem tudja, hogy hol lakom.
- Ugyan tudod, hogy mindent ki tud deríteni.
Anya és apa kérdőm megijedve néz rám.
- Ki az a Zayn?
- Senki senki csak egy barátom.
- Olyan ismerős a neve, nem az a pakisztáni a bandádból?-
kérdezte anya
- De igen ő az
-Honnan ismered te azt a sztárt?- kérdezte apum
Miriammal ketten egyből rá vágjuk:
-Voltunk koncerten
- Hány éves?- kérdezte anya
- 20- feleltem
- 20- feleltem
- 20 éves kicsim te el vagy szédülve? 20 éves férfi egy 14
éves kislánynak?- mérgesen apum mondja
- Egyáltálán nem vagyok elszédülve és csak egy barát nem
járunk. Komolyan mondom olyanok vagytok mind a sajtó egyszer találkozunk de már
esküvő lesz.
Ajtóra mutattam, hogy menjenek el. Elkezdem sírni.
-Miért sírsz?- kérdezte aggódva Miriam
- Mi mi tényleg csak barátok vagyunk.
- Ne aggódj nem lehet tudni hisz csak most találkoztatok
gondolj bele hány tini lány lenne a helyedben, hogy Zayn Malikkal fagyiztál
sétáltál és, hogy megvan a száma.
Elgondolkodtam azon, amit Miriam mondott. Lehet, hogy igaza van,
nem kellene ennyire túlreagálnom a dolgokat. Néztük még egy kicsit a tévét
aztán lefeküdtünk aludni.
Reggel arra kelek fel, hogy Miriam síkit nem tudtam
elképzelni, hogy miért síkit reggel hatkor.
De aztán megláttam.
- Vivi Vivi, Zayn visszakövetett twitteren!- sikítozva mondta
Na, erre én is akkorát sikítottam, hogy a szüleim rohantak.
Aztán látták, hogy csak a szokásos 1D láz.
Gyorsan megnéztem az üzeneteimet twitteren de nem volt semmi
csak a barátok és linkcserék szóval a szokásos. De nem voltam egyáltalán
elkeseredve hiszem vissza követett Zayn. Elmentem tisztálkodni. Apum azt
mondta, hogy elvisz a suliba minket autóval ezért kicsit később indultunk a
szokásosnál. Kinyitottam az ajtót egy desszert csomag várt ott. Apum szokás
szerint nagyon mérges volt, elege volt a titkos hódolómból anyum nem látta
mivel korán elment dolgozni. Beszálltunk a kocsiba közben kibontottam a desszertet és egy cetlin az állt rajta,
hogy A LEGJOBB DIRECTIONER-nek. Na most már biztosan tudtuk, hogy Zayn az. Nagyon
örültem a suliba is csak erről tudtam beszélni nem érdekelt mit mondanak azt
osztálytársaim, barátaim, tanárok. Csak is Zayn számított. Végre vége lett az
óráknak. Haza fele is csak is róla tudtam beszélni gondolom Miriamnak elege
lehetett belőlem, de valahogy az sem érdekelt. Haza értünk ettünk meg tanultam
szerencsére már csak 2 hónap volt a suliból. Egyszer csak megcsörren a
telefonom. Zayn volt az.
- Szia Vivi nagyon jó volt tegnap arra gondoltam össze
futhatnánk ma is mit szólsz?
- Szia, ez a 2. randi lenne?
- Igen
- Rendben mikor és hol?
- Mondjuk 14:50-kor a parkban. Jó az úgy neked?
- Igen jó akkor ott találkozunk, szia. – köszöntem el
izgatottan.
- Szia, várlak
Rohantam le a földszintre mivel 2 emeletes házunk volt.
Futottam Miriamhoz.
- Miriam képzeld Zayn felhívott és randira hívott.
- És mit mondtál?
- Természetesen igent
- Hová mész és hány órára?
- 14:50-re a parkba
- Akkor már nincs, sok idő gyere, gyorsan válasszuk ki a
legdögösebb ruhádat és a hajaddal is kezdeni kellene valamit.
Felmentünk, sőt felrohantunk a szobámba. Azonnal kiborítottuk
a ruhás szekrényeimet. 1 órát vacakoltunk mire eldöntöttük, hogy egy sötétzöld csípő
farmert fehér félujjú pólóval, amin egy chivava díszelgett ezeket vettem fel.
14:25 volt gondoltam már elindulok elég messze lakom a parktól és fél óra, ha
lassan megyek az út és nem akartam sietni. 14:46-ra értem oda. Zayn már ott
várt.
- Szia Vivi már nagyon vártalak
- Szia Zayn hát végre ideértem tudod elég messze lakok a
parktól
- Akkor a 3. randira valami közelebbi helyet kellene
találnunk nem?
- De- mosolyogtam
- És milyen volt a suli ma?
- Te komolyan az iskoláról akarsz velem beszélgetni?
- Nem, csak jobban meg szeretnélek ismerni
- Benne vagyok, kérdezz nyugodtan
- Londonban születtél?
- Nem csak 1-2 éve költöztünk ide egy ideig Pesten előtte
pedig Szlovákiában laktunk.
- Ó Szlovákia érdekesen hangzik
- Annyira nem volt érdekes mindig elvágyottam onnan valahogy
nem az én stílusom volt
- London az?
- Igen London most már az
- Gondolom, te mindent tudsz rólam
- Igen- nevettem
- Van testvéred?
- Van
- Figyelj este lesz, egy buli mit szólnál, ha együtt
mennénk?
- Miriam is jöhet?
- Igen, persze de gondolom Josh már szólt neki
- Szóval már itt tartanak
- Loui is elhozza a barátnőjét
- Rendben benne vagyok hánykor lesz?
- Este 8-ra elmegyek érted az úgy jó?
- Igen persze
Majd hazaindultunk.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése